Terveink a jövőre

“Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.”
(Johann Wolfgang von Goethe)

A Fehérlófia Waldorf Óvoda és Iskola működéséhez hiányzó terek megteremtésére új épületek felépítésével, az óvodai és az általános iskolai oktatás fokozatos áthelyezésével a Huszárok útja utolsó telkén kerülhet sor, reményeink szerint az idén kezdődő beruházással.
A 2017. október 27-én megtartott alapkőletételre óvodások, diákok, pedagógusok, szülők, és Sövényházi Balázs Polgármester Úr támogató jelenlétében került sor.
A beruházás első három ütemének hozzávetőleges költségei 630 mFt-ot tesznek ki. A kb. 500mFt-ot kitevő épületekre pályázati támogatási kérelmet nyújtottunk be a köznevelési infrastruktúrafejlesztést támogató felhívásra az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatkezelőhöz, melynek pozitív elbírálásában reménykedünk. A megvalósítandó további épület építési költségeit részben támogatásokból, részben hitelből, kölcsönökből igyekszünk biztosítani.
Az építkezéshez keressük a támogatókat, adományozókat!
Kérjük, amennyiben egy közhasznú egyesület támogatásával módja, lehetősége van segíteni az gyermek életszakaszaihoz igazodó Waldorf nevelés, oktatás kiteljesedését Nemesvámoson, úgy az alábbi számlaszámra a cél megjelölésével indított átutalással segítse beruházásunk megvalósulását.

Veszprémi Waldorf Egyesület 16200247 – 10000290 (MagNet Bank)