Biodinamikus iskolakert

Kedves Közösség!

Az elmúlt időszakban még szorgoskodtunk, tevékenykedtünk, ezeket most szeretnénk megosztani veletek:

A 6. és a 8. osztályos diákokkal folyamatosan ültettük a vöröshagymát, majd a fokhagymát, melyből, ha sok teremne, a nyári, kis Termelői piacunkon értékesítenénk. A bevételt visszaforgatnánk a kert fejlesztésére. Télálló salátákkal is próbálkozunk, és a borsók is a földbe kerültek, már csak fohászkodunk, hogy kis ültetvényünk túlélje a telet.

A tavasszal ültetett két kis szilvafácska mellé, még 10 db társ érkezett, különböző fajtákból. Ha minden jó alakul, pár év múlva szedhetjük a kajszibarackot, nektarint, őszibarackot, meggyet, cseresznyét, szilvát és a diót.

Hálás köszönet Karcagi Eszter szülőtársunknak, aki 25 tő Fertődi Zamatos fajtájú málnát ajánlott fel iskolakertünkbe.

A telekhatár kijelölését is meg kellett tanulnunk, mert a szomszédos területen építkezés folyik, és hiába kértük a figyelmet, egyik nap arra érkeztünk, hogy hatalmas kocsikeréknyomok kitaposták az eperültetvény kisebb részét. Ekkor mértünk, ástunk, huzaloztunk, eperpalántát mentettünk. Ezért faragok egy táblát, melyen olvasható, hogy ez a terület egy Iskolakert!

Fafaragás órán a nyolcadikosok madáretetőt készítenek, melyet az iskola udvarán és a kertben fogunk elhelyezni.

A várható téli fagyoktól növényeink egy részét betakargattuk erdei avarral, kicsit megsegítve a hideg átvészelését.

Ahogy megérkezett az évszaknak megfelelő időjárás, beljebb húzódtunk, a hatodikosokkal a Méh lények varázslatos világáról beszélgetünk, készülünk a vendégek májusi fogadására, illetve különböző magokat, többféle táptalajon fogunk csíráztatni. A nyolcadikosok gyógynövényekből tartanak kiselőadásokat.

Most hagyjuk pihenni a Földet és reménykedünk, hogy egy igazi tél után, szép, munkában – termésben gazdag időszak következik kis kertünk életében.

Czellerné Daróczi Éva kertműveléstanár és Meszlényi Erika

Vélemény, hozzászólás?