Drozdik Dolli

Angol nyelvtanár
dolli.drozdik@feherlofiawaldorf.hu

Angolt tanítok az iskola alsó-, közép- és felső tagozatán, 2017 szeptemberétől. 2000-ben szereztem angol nyelvtanári diplomámat a Pannon Egyetemen. Ezután dolgoztam nyelviskolákban, általános és középiskolában, valamint az egyetem nyelvi lektorátusán, széleskörű tapasztalatokat szerezve minden korosztály nyelvtanításában. Tanítottam gazdasági, számítástechnikai és egészségügyi szaknyelvet is. Számomra elválaszthatatlan a nyelvtanulás és az önismeret, mely alapja a minket körülvevő világ megismerésének és a belülről fakadó motivációnk megtalálásának is. Nyolc éven át dolgoztam a Pannon Egyetem egyik kutató laboratóriumában, nemzetközi csapatban, ahol a külföldi és hazai projektek menedzselés volt a feladatom. Gyermekem születése után kerültem kapcsolatba a Waldorf pedagógiával – először szülőként, majd munkatársként, jelenleg pedig tanárként is.
Képzettség: angol nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár (PE 2000); egészségtan tanár (SZTE 2007); erkölcstan tanár (Neteducatio 2016)
Hobbim: Több, mint 25 éve jógázom, 20 éve tartok órákat is. Szabad tánc, túrázás, tenger.

Vélemény, hozzászólás?