Iskolaújság

Szerinted?

2021. április 13. Általános (iskolaújság), Iskolaújság '21 április, Nyitóoldal

Kedves Diáktársak!

A múlt hónapban megjelent iskolaújsággal, illetve a jövőben megjelenő lapszámokkal kapcsolatban szeretnénk segítségeteket kérni!
Ezzel a kérdőívvel azt szeretnénk elősegíteni, hogy az újság a Ti igényeitek, gondolataitok szerint alakuljon. Ebben tudnátok segíteni minket, ha válaszolnátok néhány kérdésre.
(Azoknak a kitöltőknek a válaszait is szívesen fogadjuk, akik esetleg nem olvasták az előző számot!)
Nem mindegyik kérdés kötelező, nekünk az is segítség, ha csak néhány kérdésre válaszolsz.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeP7uPZk0Lu80wjVwNjV3lfCypCQCyAI3_PmtOwMpCAwEg_-g/viewform

Szerkesztőség

Bevezető, köszöntő

2021. március 24. Általános (iskolaújság), Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

Kedves Olvasó!

A gimnáziumban már többször felmerült, régóta ott lengedez a suliújság létrehozásának ötlete. Voltak már erre kezdeményezések több és kevesebb sikerrel. Most, két évvel a legutóbbi ilyen után ismét létrejött egy igény, ami nagy örömünkre ezúttal valamiféle eredményhez is vezetett, az alábbi első kiadáshoz.

Ebben azon lelkes diákok írásait, és művészeti alkotásait tekintheted meg, akik már rögtön az első ötletcsírára rákaptak, lelkesek lettek, és aktívan részt vettek a közös munkában.

Reménykedünk benne, hogy sikerül egy olyan szabad, nyitott, kreatív együttes alkotást létrehoznunk az iskolaújság kezdeményezése által, ami nem csak rólunk, de nekünk szól. A waldorf gimnázium diákjainak, esetleg tanárainak, és szülőinek.

Egy olyan hónapról hónapra megjelenő kiadványt szeretnénk, ami szabad, mert mindenki megnyilvánulhat a maga módján, a maga alkotásaival, gondolataival. Nyitott, mert nem egy állandó csapat irományaiból, de egy folyton formálódó, lelkesedésen, alkotó kedven alapuló együttműködésből születik meg. És kreatív, mert mi mást tanulhattunk volna a waldorf iskolától aminek a diákjai vagyunk, ha nem ezt?

Jó olvasást, nézegetést, gondolkodást, esetleges sütisütést kívánok tehát a márciusi  számhoz!

Ladányi Csenge, 11. osztály

Tudod, csak szembe kéne fordulni a farkassal

2021. március 24. Elmélkedés, Irodalmi rovat, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal
Vasárnap. 19:00 óra. Ülök és azon töröm a fejem, vajon, hogy is kezdjem el ezt a cikket. Mély legyen? Vagy inkább szórakozottabb? Hogyan is kezeljek egy mára már igen hétköznapivá vált témát amiről már annyit beszéltünk, de mégis úgy érezzük újra és újra át kell beszéljük, hogy ugyanarra a végeredményre jussunk. 12-ben 18 évesen minden napomat itthon töltöm a megszokott  robotiassággal. Felkelsz, benyomod a gépet, végig hallgatsz egy sor embert. Ott vagy, igyekszel, de mintha mindig ugyanabban a rémálomban ébrednél fel ugyanazon a ponton. Tudod, csak szembe kéne fordulni a farkassal, a szeme közé nézni, és az el is tűnne, de egyszerűen képtelen vagy rá. Tanáraim hiába mondják korán végzünk, szép az idő ne felejtsetek el kirándulni. De azok a “kirándulások” is a megszokottság unalmától bűzlenek már. Mész azon az úton amit már vagy ezerszer bejártál, valakivel akivel megint valami olyasmiről beszéltek amit ezerszer hallgattál már. Sose érezted még magad ilyen messze a barátaidtól. Néha napján való találkozások közös nosztalgiázással, vagy a helyzet borzalmaival való beismeréssel jár. Egyik nap se hoz újat, amely arra ösztökéljen, van még miért és hova menni. Egyik barátom megrögzötten hiszi, hogy a jövőt te tartod a kezedben, és az lesz amit te kialakítasz.Úgy érzem ez az időszak is egy jó példa arra, hogy nem mindent mi uralunk, még ha szeretnénk is ezt hinni.Ez az időszak sok mindent elvett tőlünk. Éppen kitörőben voltunk a 10.osztály semmittevéséből, kezdtük felfogni, hogy pár havernál azért az élet többről szól. Reményekkel,örömteli félelemmel néztünk szembe a 11. osztállyal annak is inkább a másik felével, amikor az első szólóestes előadásunk utáni pénteken elsöprő hírkén érkezett a karantén. Voltak akik sikogattak örömükben, voltak kik közönnyel viseltettek  a tény iránt: “őket aztán semmiben nem gátolja a karantén, sőt jobb is hogy nem kell suliba járni” és voltak akik a két állapot között ugráltak.

Most egy évvel később, lassan befejezve igazi waldorfos tanulmányainkat szeretnénk kissé mélyrehatóbban visszatekinteni erre a korszakra, beszélni a jövőről, hogyan alakítottuk át a hétköznapjainkat és formált minket az elmúlt időszak. Beszéltünk általánosságban a világ és a mi kapcsolatunkról, az iskoláról, osztálytársak és barátok viszonyairól az egyénről.

Első és talán a legmeghatározóbb egységes válasz a szociális tűrőképesség elvesztése. Nem teljesen negatív értelemben. Inkább egy átalakult felfogásról beszélhetünk. Mivel igen kevés időt tölthetünk együtt, azt próbáljuk produktívvá és meghatározóvá tenni. Nehezen birkózunk meg a tömeggel és az értlmetlen locsogással. Több időt töltünk egyedül, és több idő mire újra feltöltődünk.

A felnőtté válás útján, vagyis inkább a felelősségvállalásban sok mindent köszönhetünk a karanténnak. Ha mi nem irányítjuk a mindennapjainkat, senki más nem fogja. Megtanulhattuk kezelni a saját időnket, gondolva a jövőre. Erőfeszítéseket tenni a saját érdekünkben. Olyan egyszerű lenne ellógni egy online órát, “véletlenül” elfelejteni egy feladatot. Ilyenkor a vállunkon ülő kis lelkiismeret figyelmeztet bennünket újra meg újra, hogy ez azért mégse így működik. És összességében igaza van. Ezt te is tudod. De olyan nehéz minden nap ugyanarra rávenned magad. Lassan újabb fél éve csücsülünk a karanténban. Minden hétköznapban valamit keresni kell ami motiváljon és sajnos az az érzésünk, hogy ez kezd kicsúszni a kezeink közül. Két dolgot tudnék kiemelni ami nem az iskola mint inkább a helyzet hibája, az az új impulzusok utáni vágy és a mostani helyzetben a mindennapjainkat jellemző unalom. Ne értsék félre nem azzal van a baj, hogy nincs mit csinálni. Épp ellenkezőleg. De már egy újabb angol esszé megírása az aktuális epocha illetve faktok önképző feladatai nem kínálnak boldogságot és izgalmat. Tudjuk. Itt az évvége, beleszámít az egyetemi felvételinkbe, jövőre érettségi, itt már nem lesz megállás, dehát mikor minden annyira bizonytalan. Ez a bizonytalanság és a váratlan helyzet minket is arra ösztökélt, hogy ennek függvényében gondolkodjunk. Ma már nem elhanyagolható a szempont, hogy mi van ha mostantól ez az életünk része lesz, vagy ha elmúlik akkor sem kizárt, hogy nem lesz még. Így olyan gyerekkori álmokat kellett feladni, mint például a színművészeti egyetem és egy “biztosabb” megélhetési forma után kellett nézni. Habár szerintem jelen helyzetben azoknak a legnehezebb akik eddig sem tudták mik szeretnének lenni. Nekik nincs a kezükben egy jövendőbeli szakma, vagy egy egyetem ami ösztökélje őket. Most még csak ki se mehetnek a világba keresgélni. Nem mondanám, hogy lehetetlen, de az állandó maszk viselés a folyamatos tesztek és elővigyázatosság nem éppen vonzó egy fiatal léleknek.

Ugyanakkor a hétköznapi életben fellelhetőek apró pozitívumok. A lányok a szokásosnál is nagyobb szerepet vállalnak a háztartásban, sütnek, főznek, a családdal már rég nem lehetett ennyi időt együtt tölteni. Esélyünk van egy nyugodt életet élni saját otthonaninkban. Az online oktatás miatt akiknek nem volt online jelenlétük, nekik valószínüleg nehezebb volt beleszokni a napi minimum 3 órányi gépezésbe, de egyik osztálytársam (aki eddig is jól kijött elektronikai eszközeivel) viszont csökkent a képernyő ideje. Legalábbis bevallása szerint. Ugyanakkor az általános tudnivalókat mind elsajátítottuk a számítógépekkel kapcsolatban,így olyan tudást tudhatunk magunkénak amit lehet, hogy magunktól nem tanultunk volna meg.

Zárógondolatként az egyik barátomtól idéznék, laza sajátos megfogalmazásban, de úgy vélem ebben mindannyian megtaláljuk az igazságot.

“Számomra sajnálatos az egész dolog, mert ebben a korban esténként kint, barátokkal, lettem volna, mentem volna dolgozni külföldre, láttam volna világot, és ez elúszott mind.

Viszont nem törölném el az elmúlt 1 évet, mert sokat tanultam belőle. történt sok jó pillanat is, és azért nem olyan rossz ez. “

A beszélgetést: Kubik Sárával, Guzmits Gabriellával, Canisius Benjáminnal (kitől az idézet is származik) és Kiss Zsomborral folytattam.

Neuberger Bori Noa, 12. osztály

A szociális érintkezés fontosságáról

2021. március 24. Elmélkedés, Irodalmi rovat, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal
(Eric Berne: Emberi játszmák c. műve alapján)

Feltűnési viszketegség; a szociális média népszerűsége; függőségek; értelmetlen veszekedések a semmiről; kínosnak érzett csönd.

Megdöbbentő gondolat volt számomra, hogy ezek a mindenkinek ismerős fogalmak, és szituációk amik talán napjainkban még az eddigieknél is fontosabbak, esetleg három alapszükségletből eredeztethetők. Alapszükségletekből, amik hasonló fontosságúak az ember egészségéhez, és boldogságához, mint a táplálkozás, és amiket úgy érzem néha hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni mindennapi életünk során.

Ezeket próbálom meg a későbbiekben röviden felvázolni, gondolatébresztőként az olvasó elé tárni.

Az első, és talán a legegyszerűbben definiálható ilyen szükséglet, a struktúraéhség. Ez késztet minket arra, hogy a reggeli felkelés és az esti aludni térés között eltelt időt igyekezzünk kihasználni, értelmes, és kevésbé értelmes cselekvésekkel kitölteni. A struktúraéhségünk miatt vagyunk képesek unatkozni, mivel ez az a valami, ami hajt minket, ami minden pillanatban ott leselkedik a tudatalattink mélyén, és azt skandálja szüntelenül: “Történjen már valami!” A struktúraéhség az, ami arra késztet minket, hogy ismerősünkkel együtt töltött időt a köszönés után is beszélgetéssel folytassuk. Ez teszi kínossá a csöndet, és emiatt merül fel sokakban a kérdés: “na jó, de utána mit mondjak neki?”.

A másik két alapszükséglet, az ingeréhség, és az elismeréséhség. Ennek a kettőnek az eredete közös. Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell utaznunk gondolatban abba az időbe, amikor még édesanyánk méhében tengettük napjainkat. Meleg volt, és biztonság. Ám, ahogy a mondás tartja, minden csoda három napig tart, vagyis ennek is véget kellett érnie egyszer. Meg kellett születnünk, ami pedig azzal járt, hogy elhagytuk a meleget, a kényelmet, és a biztonságot. Megszűnt az intimitás, és ugyan egy ideig még élvezhettük édesanyánk szerető ölelését, de szépen lassan különböző fizikai, és társadalmi okok miatt bizonyos értelemben el kellet szakadnunk tőle, és innentől fogva magunknak kellett megkeresnünk, illetve megteremtenünk azokat az ingereket, amiket eddig megkaptunk.

Az ingeréhség tehát minden ember alapvető szükséglete a törődésre. Tudat alatt mindenki azokat a szép időket kívánja vissza egész életében, amikor még teljes volt az intimitás. Mivel azonban ennek az életben akadályai vannak, kénytelenek vagyunk kompromisszumot kötni, és a minket ért kisebb törődésfoszlányokból összegyűjteni a túléléshez szükséges mindennapi ingeradagot. Ez az oka annak, hogy sokakban az ingeréhség ahogy felnőnek részben átalakul elismeréséhséggé, egyszerűen azért, mert több ingert tudnak begyűjteni egy jól sikerült dolgozat után járó dícséretből, mint egy baráti ölelésből, vagy éppen könnyebben zsebelnek be egy kis elismerést, mint hogy intimitást kezdeményezzenek.

Mikor azonban sem konkrét elismerésre, sem intimitásra nincs lehetőségünk, kénytelenek vagyunk beérni az apró törődésekkel. Mindenkinek jólesik, ha köszönnek neki, ha megkérdezik hogy van, ha előreengedik az ajtóban, ha felveszik a leesett tollát, ha rámosolyognak, ha megdicsérik az új felsőjét, vagy a frizuráját.

Máskor, “a negatív törődés is jobb mint a semmi” alapon provokálni kényszerülünk másokat. Kritizálunk, vagy éppen jót dühöngünk egy minket ért kritikán. De talán mikor épp nem történik semmi, és nem kapjuk meg az elegendő ingert, még ezeket a dühöngéseket, kifakadásokat is jobbnak érezzük a jelennél. Mert az ingerek, még ha negatívak is, megadják a fejlődés lehetőségét, a támogatást. Mert ha nem vesznek tudomást rólad, úgy érzed nem vagy fontos. És ha nem vagy fontos, akkor nincs értelme semmit csinálni.

Személyes nézetem szerint az eddig említett szükségletek képezik alapját a fentebb felsorolt fogalmaknak. Az ingeréhség hajtja a feltűnési viszketegségben szenvedő gyereket, az elismeréséhsége nem hagyja veszíteni a játékfüggőt, a struktúra és ingeréhség együttes eredménye lehet a sorozatok szeretete; illetve ezeknek bonyolult kombinációja teszi népszerűvé a szociális médiákat. Egy minket ért sértés, rossz szó, vagy provokáció is nagy valószínűséggel származhat a másik ingerhiányából.

Ezeken elgondolkozva, ezeket magunkban tudatosítva talán új szintre emelhetjük gondolkodásunkat, tudatosabban kezelhetjük szükségleteinket, más szemszögből is nézhetjük szociális kapcsolatainkat. Képesek lehetünk tenni a saját egészségünk és boldogságunk érdekében.

Ladányi Csenge, 11. osztály

Tamara festményei

2021. március 24. Galéria, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

Fodor Tamara, 11. osztály

Ki vagyok én?

2021. március 24. Irodalmi rovat, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal
Ki vagyok? Mi vagyok? Ezek azok a tipikus kérdések, amiket az ember legalább egyszer feltesz az életében, de nem különösebben foglalkozik vele. Vagy nem akar, vagy nem tud, vagy fél “választ adni” rá. Megállni a gyors hétköznapokban, és átgondolni.

Egyszerűnek tűnik, lényegtelennek, de súlya van, mégpedig maga a válasz. S talán ez az, amit oly nehéz megtalálni vagy, amitől óva intjük magunkat. Pedig jó kérdés.
Olyasmi, mint egy iránytű, ami megmutatja az irányokat és a felelet rá pedig a kis piros pont, hogy hol is vagyunk a “térképen”. Nekünk kell eldönteni, hogy merre menjünk tovább, melyik irányba… De. Csak azután, ha meg van hol vagyunk!

És ehhez kapcsolódik az a mondat, hogy:
-Ne a földet nézd, hanem az utat bámuld!-mondja a navigátor a sofőrnek. Oké ez mindenkinek megvan, de mit mond a sofőr a navigátornak?
-Ne az utat bámuld, hanem a térképet!

Összegezve az eddigieket, úgy gondolom, hogy a válasz nem az, amit csinálunk, és nem is másokban vagy mások által kell keresni. Lehet hogy nem is létezik semmilyen válasz, de, ami lényeges, az mi magunk vagyunk. Mert azok, akik vagyunk, csak töredéke annak, amit kívülről látnak belőlünk. Ha látunk egy diót, aminek héja tökéletes és makulátlan, akkor azt is tudjuk, hogy milyen a belseje? A könyvet sem ítélhetjük meg a borítója alapján.

Igazából, azt is mondhatjuk, hogy én én vagyok. Logikus és lényegre törő. Persze nem csak vagyunk, hanem előtte is voltunk valakik, és majd leszünk is. És ahhoz, hogy tudjuk kik vagyunk tudni kell, hogy kik voltunk. Az, hogy, majd kik leszünk azt, akkor kell tudni, amikor megint ott vagyunk, hogy kik vagyunk.

Újabb és újabb kör az óriáskeréken, és az sosem áll meg. Szóval én a gondolataim, az érzéseim, a tapasztalataim és a döntéseim vagyok. Én egy tudat vagyok. A gondolataink építik fel a saját világunkat és az érzéseink színezik ki. Tapasztalataink fejleszti, döntéseink pedig megmutatja. Tehát. Ki vagyok én?

Bácskai Eszter, 11. osztály

Eszter festményei

2021. március 24. Galéria, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

Bácskai Eszter, 11. osztály

Interjú László Lucával

2021. március 24. Interjú, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

László Lucával készítettem interjút, aki 2019- ben végzett a Nemesvámosi Fehérlófia Waldorf Gimnáziumban. Luca Waldorf óvodába járt, majd kilencedikben folytatta Waldorfban a tanulmányait. Jelenleg masszőrként dolgozik Budapesten, egy OKJ tanfolyam elvégzése után. Nagyon jó volt beszélgetni vele és látni, hogy a Waldorf tényleg ad magabiztosságot, szükséges mennyiségű tudást és önállóságot.

Volt hiány érzeted az itt tanultakkal kapcsolatban vagy valamilyen nehézséged Waldorfosként?

Nem volt nehézség és semmi féle hiányérzet sem. A lexikális tudás kevesebb, de ezáltal kevesebb felesleges dolgot tanultunk, és több olyat, ami valóban épít.

Az, hogy Waldorfba jártál befolyásolta, hogy hova tanultál tovább és hogy mivel töltöd a következő éveidet?

Azt gondolom annyiban befolyásolta, hogy tudtam, hogy mit szeretnék csinálni. Szerintem a Waldorfban kaptunk egy olyan alapot/útravalót, hogy magabiztosan el tudjunk indulni az életben. Ha államiba jártam volna, lehet, hogy elmegyek egy olyan egyetemre, egy olyan szakra ami különösebben nem érdekelt volna, csak azért, hogy csináljak valamit. Most masszőrként dolgozom és nagyon szeretem csinálni. Valószínűleg nem leszek életem végéig masszőr, de jelenleg ez tölt fel és nem tudnék most mást elképzelni. Büszke vagyok magamra, hogy 21 évesen megállok a saját lábamon, mindenkitől függetlenül.

Mennyire maradt meg a Steineri filozófia, Waldorfos gondolkodás az életedben és minden napjaidban?

Abszolút megmaradt. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy 10 év múlva akár Waldorf óvónő legyek.

Mit adott a Waldorf neked? 

Lehet, hogy sablonosan hangzik, de a Waldorf tényleg az életre nevel. Egésznek érzem magam, és azt gondolom, ha államiba jártam volna, valószínűleg még keresném önmagam. Most azt érzem, hogy jó úton vagyok.

Mit erősített/adott a szólóest, a szociális munka, az éves munka, a gyakorlatok és a drámák?

Ezek mindig összekovácsolták az osztályt, főleg a szólóest és évesmunka. Pozitívan gondolok vissza rá. Örülök, hogy megtapasztalhattam és megéltem. Lehet, hogy sokan feleslegesnek érzik, hogy miért erre kell pazarolni az időt, ha amúgy is le vannak maradva a tananyaggal. Azt gondolom többet adtak ezek a gyakorlatok, mint amennyit elvettek. Az ember mindig utólag értékeli igazán a dolgokat. Én ki merem jelenteni, hogy nem hátráltatott a tanulásban, az egyén fejlődésében pedig sokat segít. Lehet, hogy amikor bent van ebben egy gimis még annyira nem értékeli, de utólag szerintem ezekért hálásak lesznek az emberek, hogy ezt is megtapasztalhatják.

Egy meghatározó gimis élmény.

Nekem az évesmunka volt a legmeghatározóbb. Megpecsételte az eddigi tanulmányainkat. Jó érzés volt látni, hogy a tanáraink büszkék ránk. Rajtuk is az látszott, hogy megérte a sok belénk fektetett munka. Számomra ez egy mérföldkő volt, a mai napig jó érzéssel tölt el visszagondolni rá.

Ha visszamennél csinálnál valamit másképpen?

Nem. Összességében minden nagyon jó volt.

Ahol most élsz/dolgozol másképp álltak hozzád azáltal, hogy Waldorfos voltál?

Igen, másképp állnak hozzám, de teljesen pozitív értelemben. Amikor felnőttképzésen csináltam a masszőr iskolát, egy 55 éves férfi volt a padtársam. A múltkor beszélgettünk és azt kérdezte, hogy milyen érzés egy ilyen eltorzult világban úgy élni, hogy normális neveltetést kaptam, ezt ugye a Waldorfra értette és ez akkor nagyon jól esett. Amikor a vendégeimnek is mondom, hogy Waldorfba jártam mindenki abszolút pozitívan kérdez róla.

Féltél-e az érettségitől, hogy esetleg nem volt elég a felkészülés?

Én nem féltem, de az egész osztály nagyon durván stresszelt. Sokan mentek egyetemre és mivel tudtam, hogy én nem szeretnék egyetemre menni ezért nem paráztam rá.

Tartod a kapcsolatot osztálytársakkal és tanárokkal?

Hát tanárokkal nem, pedig tök jó lenne. Osztálytársakkal igen, nyilván nem az egész osztállyal, de megmaradt az egyik baráti társaságom.

Volt-e egy kiemelkedő, motivációs hatással bíró tanár, akire sokat gondolsz vissza?

Nekem Levente bácsi és Rupi. Ők voltak az osztálykísérőim és nagyon sokszor eszembe jutnak. Sokat adtak a gimis éveimhez. Támogattak. Levente bácsi volt a mentor tanárom az éves munkánál és akkor is sokat segített.

Mi a véleményed a Waldorf nyelvtanulásról? Vannak nehézségek?

Ha nem kéttannyelvűbe jár az ember, hanem csak egy sima gimiben tanul egy nyelvet, akkor szerintem nem lehet megtanulni angolul vagy bármilyen másik nyelven, hacsak valaki nem nagyon szorgalmas és egész nap angolt tanul. Én nem voltam ilyen. Viszont Reni néni volt az angol tanárom és nagyon szerettem őt emberileg. Azt gondoltam, hogy nem tudok angolul és nem tudnék ezzel elboldogulni egészen addig amíg tavaly elmentem Prágába egyedül és barátokat szereztem, mindent el tudtam mondani, amit el akartam. Olyan alapot adott a suli, ami nekem elég volt ahhoz, hogy elboldoguljak. Amikor használja az ember úgyis belejön. Emiatt ne izguljon senki, de tudom úgy is fognak.

Van tanácsod a mostani gimisekhez?

Elsősorban érezzétek jól magatokat a bőrötökben. Bízzatok magatokban, ez a legfontosabb. Olyat csináljatok, amit szerettek, ami feltölt titeket. Nem baj, ha még nem tudjátok, hogy mik akartok lenni, figyeljetek a megérzéseitekre, mert azok nem hazudnak.

Kuhn Sophia, 11. osztály

Veszprémi 5*-os zabkeksz

2021. március 24. Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal, Receptek és DIY

2012-ben, amikor Budapestről Veszprémbe költöztünk, épp próbáltunk beleszokni a kisvárosi létbe, sok újdonság vett körül minket. Zongora tanulmányaimba belecsapva sok új barátra leltem, az egyik leányzó, mint kiderült a közelben lakott, ezért vele többször bandáztam. A család nagyon nyitott és kedves volt, a szüleink is összehaverkodtak, így hetente átmentünk egymáshoz beszélgetni, játszani. Egyik alkalommal isteni finom illat csapott meg minket, amikor a házukba léptünk. Mindig volt valami finomság, de ezúttal a legeslegjobb zabkeksz került a szemünk elé. A receptet természetesen sikerült megszerezni, még az előtt, hogy elköltöztek.

Így lett nekünk ez a “veszprémi öt csillagos zabkeksz”, amit előszeretettel készítek a családnak, és Angliában is nagy sikert arattam vele!

Nagyon könnyű elkészíteni, semmilyen elképesztő konyhai tudás nem kell hozzá. A hozzávalókat össze kell keverni, (én egyébként amarántot és aszalt áfonyát szoktam még belerakni -érzéssel!) és ha kellőképp összeáll, azaz kis golyókba lehet formázni, akkor tökéletes. Ha nem eléggé áll össze, vizet, vagy mézet érdemes hozzáadni. A golyócskákat ki kell lapítani, vastagságuk nagyjából 1 centi. Nem nőnek meg, szóval egész nyugodtan lehet egymáshoz közel rakni őket az alufóliával kibélelt sütőre. Ha már elő van melegítve a sütő 200 °C-ra, mehet is be a tepsi. Nagyjából 10-15 perc kell a kekszeknek, érdemes a színüket figyelni, ha aranybarna, akkor az igazán tökéletes.

Remélem Ti is megszeretitek ezt a receptet!

  • 12 dkg liszt
  • 12 dkg zabpehely
  • 10 dkg cukor
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 125 dkg rama margarin
  • 2 ek méz
  • 1 ek víz
  • ½ kk szódabikarbóna

Előmelegített sütő , 200 °C

Volenszki Anna, 11. osztály

Botond képei

2021. március 24. Galéria, Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

Pest Botond, 11. osztály

Kép-más

2021. március 24. Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal

Lenyűgözve álltam a kép előtt. Nem is tudom már ki festette, se azt hogy mi volt a címe. Nem is lényeges. Arra viszont emlékszem, hogy színei kavarogtak, táncoltak, szinte hullámzott, ahogy az ember ránézett. Aztán egyszer csak a sárga leugrott a vászonról, végigtáncolt a folyosón, a végén jobbra fordult a múzeumkert felé, majd ott végignyúlt a frissen nyírt gyepen, hogy élvezze a késő tavaszi napsütést. A piros és a kék kézen fogva lépett ki a keretből, és a főbejárat felé indultak. Később tudtam meg, hogy először a sarki presszóban ittak meg egy kávét, majd este a közeli színházban látták őket a Harmadik Richárd előadásán. Lassan a többi szín is leszállingózott a képről. Nem mindenki ment olyan messzire, egyesek épp csak a büfébe ugrottak le, mások kis csoportokba verődve végigjárták a tárlatot, vagy ott volt például a szürke, aki kikérte a ruhatárból a kalapját, és a sétapálcáját, aztán járt egyet a parkban. Lassan kiürült a vászon, már csak egyetlen szín maradt, egy puha, mély zöld. Ahogy figyeltem milyen békésen nyúlik el, arra gondoltam bizonyára elaludt. Csodáltam egyszerű, nyugodt szépségét, és tudtam hogy valami szépet álmodik. Csendben indultam tovább.

Csesznegi László, 11. osztály

Kedvcsináló

2021. március 24. Általános (iskolaújság), Iskolaújság ’21 március, Nyitóoldal
Kedves olvasó!
Úgy gondolod, te is megosztanád másokkal a gondolataid, műveid? Itt a lehetőség! Küldd el nekünk, a szerkesztőségbe, és biztos lehetsz benne, hogy a következő számban megtalálod! Vagy ötleted, észrevételed van, az iskolaújsággal kapcsolatban? -Várjuk a visszajelzéseiteket, hogy még jobbak lehessünk!
Ha cikket, alkotást szeretnél feladni, vagy valami jó ötleted van, szerkesztőinkkel az alábbi e-mail címek egyikén léphetsz kapcsolatba:
Szerkesztőség

Interjú Czeller Gáborral

2019. október 15. Iskolaújság '21 április, Nyitóoldal, Sport

Még az előző tanévben készítette az alábbi interjút Mészáros Áron. Most adjuk közzé! Érdekes, olvassátok! 😉

Tudom, hogy sokan ismeritek Gábort, hiszen iskolánk 13. osztályába jár, a VEDAC kalapácsvetője. Őt kérdeztük ezúttal sportágáról, karrierjéről, múltjáról, terveiről.

Gyermekkorodban mit sportoltál?

Egy évig, kajakoztam, de azt nem mondhatjuk versenyszerű sportolásnak, hobbi kajakozás volt.

És a kalapácsvetéssel hol ismerkedtél meg, ez hogyan történt?

Igazából ötödikben a Waldorf-olimpián kezdődött minden. A diszkoszvetés nagyon tetszett, tetszettek a dobások, a gerelyhajítás. Már akkor is atletizálni akartam, csak apáék úgy látták, hogy ahhoz még túl fiatal vagyok. Az atletikába aztán nyolcadikos koromban kerültem be, szóval akkor kezdtem el diszkoszt vetni. A kalapácsvetést úgy ismertem meg, hogy elmentem egy atletika versenyre, részt vettem, mint diszkoszvető, ott láttam kalapácsvetőket, már az is tetszett, nézegettem, de a legelején mindig is diszkoszvető akartam lenni.

Azért választottad a kalapácsvetést, mert annyival jobbak voltak az eredményeid, vagy inkább azt szeretted meg?

Amikor Veszprémbe jöttem ide, (a Waldorf) gimibe, akkor mondták, hogy nekem a diszkoszvetéshez alkalmatlan a testfelépítésem, alacsony vagyok, nem vagyok olyan nehéz és így kalapácsvetés sokkal jobb lennék, mert a kalapácsvetőknek nem kell olyan robosztusnak lenniük. Ez az 1,80 magasság, ami nekem van, az pont elég ahhoz, hogy kalapácsvető legyek és így elkezdtem Veszprémben kalapácsot vetni, teljesen itt ismerkedtem meg vele. Ez lesz az ötödik évem most szeptembertől.

Jelent-e hátrányt, hogy nem kiskorodban kezdted el?

Nem tudom sem előnynek, sem hátránynak mondani, azért lehetne hátrány, mert ha túl korán kezdtem volna, lehet, hogy kiégtem volna. Az se jó, ha túl korán kezdi az ember, meg az sem jó, ha későn, mert akkor meg nehezen tanulja meg a technikáját.

A kalapácsvetésben mely izmokra van a legnagyobb szükség?

A comb- és a törzsizomra, a kar helyébe akár két fadarabot is odarakhatnának, mert ha karral, dolgozunk, akkor általában rossz helyen hajtjuk a szert.

A kalapácsvetésben milyen a klub és a sportoló viszonya?

Van több klub is az országban, én a VEDAC-ban vagyok, ez a második legnagyobb dobóklub Magyarországon, az első szombathelyi. A sportoló dönt arról, hogy melyik klubban akar edzeni, én Tamásiban kezdtem, és átigazoltam utána Veszprémbe, szóval nincs olyan, hogy megvesszük a sportolót, azt hiszem hogy kártérítést kérhet a klub, ha elmegy egy másik klubhoz.

Mi a személyes rekordod?

Több rekordom, is van, mert korcsoportokra osztják a versenyzőket, én ifiként kezdtem, ott öt kilós kalapáccsal dobnak, ebben 69 méter az egyéni csúcsom. Tavaly voltam junior, (illetve ebben az évben, csak ezt már tavalynak mondjuk, mert vége van a szezonnak.) Junior korcsoportban hat kilós kalapáccsal 71 méter a csúcsom. A felnőtt kalapáccsal, ami 7 kilós, 62 méter, ami már úgy elmegy, szóval jövőre már felnőtt leszek (januártól), de mi már azzal a szerrel edzünk, amilyen korcsoportba fellépünk.

Felnőtteknél az abszolút világrekord hány méter?

Hát, az olyan nagy, szerintem senki nem fogja megdönteni, 86 méter. Ez egy olyan korszakban volt, ami a sportban sötét korszaknak is nevezhető.

Ha a sportoló nem szed semmilyen illegális szert (doppingszert), akkor is van esélye nagyon jó eredményt elérni?

Persze, ha nagyon sokat edz, sok munkával el lehet érni egy magasabb szintet, de például a világcsúcsok nagyon irreálisak.

A kalapácsvetőknél a doppingolás nagyon elterjedt, vagy már ki tudják szűrni?

Mostanában már úgy tűnik, hogy eltűnt a dopping. Legalábbis nem tudnak róla. Vagy jól elfedik, vagy eltűnt. Az eredmények is jól visszaestek. Ha megnézünk például egy 2017-es világbajnokságot, akkor az eredmények már sokkal “másabbak”.

Milyen végső célt tudnál megnevezni?

Olyat, amire úgy látom, hogy képes vagyok?

Akár, ami úgy reális.

Mindenképpen több felnőtt versenyen is szeretnék részt venni. Az a célom, hogy legalább egy felnőtt világversenyre kijussak, mert az már komoly. Az én országomban is nehéz érvényesülni, mert vannak olyan felnőtt dobók, akiket azért nehéz lesz a későbbiekben legyűrni.

Hetente hány edzésetek van?

Heti hat edzésem van, de most van a pihenőidőszak, inkább azt mondom, hogy átmeneti időszak, így ősszel szokott lenni a szezon lezárása után, ez úgy működik, hogy most heti három edzés van, de ez is inkább szinten tartás, dobálgatunk, de általában heti hat edzésem szokott lenni.

Milyen terveid vannak továbbtanulással kapcsolatban?

Hát igazából még nagyon nincsenek terveim, ezzel még gondban vagyok. Azért ötleteim vannak. Például Szombathelyen levelezőre, sportrekreációs szakra, ez az ami érdekel.

Most készülsz valamilyen versenyre, vagy esetleg van olyan, amire már biztosan el fogsz menni?

Amire biztosan el fogok menni, az a junior országos bajnokság, mert oda elég csak leneveznem magamat, de egyébként szeretnék kijutni U23-as Európa Bajnokságra, ami ugyebár a 23 év alattiak versenye.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, vagy melyiket tekinted a legmagasabb rangúnak?

Ami számomra a legkedvesebb…Ezt nem tudom hogy fogalmazzam meg. A VB eredményemmel nem vagyok megelégedve, tizenötödik lettem.

Ott hányan vannak?

32-en szoktak egy világversenyen lenni, úgyhogy így nem hangzik olyan jól.

De kijutni is nagy szó!

Igen! Erre vagyok büszke, hogy kijutottam oda. Meg kijutotta ifjúsági Európa Bajnokságra, erre is büszke vagyok.

Ott hányadik lettél?

Ott tizennegyedik lettek, eggyel jobb helyezést értem el, mint a Junior VB-n.

Ott hány métert dobtál, 5 vagy 6 kilóssal dobtál?

Ott még öt kilóssal dobtam, 66 métert dobtam.

Köszönöm Gábor!

Köszönöm szépen!

Mészáros Áron