Waldorf-pedagógia röviden

A gyermekeket tiszteletben kell fogadni,
szeretetben felnevelni, szabadságban elbocsátani.

(Rudolf Steiner)

A Waldorf-pedagógia emberneveléssel foglalkozó szociális művészet, mivel az ismeretanyag átadásán túlmenően olyan lelki és szellemi erők – pl. pontos megfigyelőképesség, kristálytiszta, de emellett szabad és önálló, kreatív gondolkodás, tolerancia, morális ítéletalkotó-képesség – kialakításán fáradozik, amelyek segítségével a gyermekből felnövekedett ifjú megtalálja a helyét a világban, s ezáltal harmóniában tud élni saját magával, valamint legszűkebb és legtágabb környezetével is.

Szociális, mivel úgy próbálja nevelni a gyermeket, hogy belőle a világ és a társadalom problémái iránt nyitott és érzékeny, a problémákra megoldást kereső és találó, és azok megoldásában aktív szerepet vállaló felnőtt váljék. Szociális olyan vonatkozásban is, hogy alapvetően az együttműködésre épít, a versenyszellem csak visszafogottan és a magasabb évfolyamokon jelenik meg.

Művészet, mivel a gyermekből minél teljesebb értékű embert kíván formálni. Ezen törekvését az teszi igazán nemessé és izgalmassá, hogy a földi körülmények között létező legbonyolultabb „anyaggal”, az emberrel kell dolgoznia, s célját csak akkor érheti el, ha a gyermekember testét, lelkét és szellemét egyaránt és egymással harmóniában fejleszti.

A Waldorf-pedagógia antropozófiai emberképe szerint az ember test, lélek és szellem hármas egysége. A Waldorf-pedagógia fejlődéspedagógia, mivel a gyermek testi-lelki-szellemi fejlődésének általános törvényszerűségeiből indul ki. Azt vallja, hogy a gyermek első hét éve során a testi, a második hét éve során a lelki, míg a harmadik hét éve során a szellemi fejlődés dominál. Ez az iskoláskorra levetítve annyit jelent, hogy a serdülőkorig a gyermeket elsősorban az érzéseken keresztül lehet megközelíteni. Ezért is fektet oly nagy hangsúlyt a pedagógia a művészeti foglalkozásokra, valamint arra is, hogy az úgy nevezett intellektuális tárgyak oktatását is állandóan átszője a művészi jelleg. A serdülőkortól aztán a gyermek már egyre inkább alkalmassá válik az absztrakt gondolkodásra, s ekkor érik meg igazán a szigorúbban vett intellektuális nevelésre.

A Waldorf-pedagógia a gyermekben szunnyadó képességek szabadon történő kibontakoztatására törekszik. Ennek érdekében egy belső vágyat próbál kiépíteni a gyermekben, amely őt végül saját, szabad akaratából sarkallja a világ megismerésére. A külső motivációt lehetőség szerint kerüli, ezért tartózkodik a középiskola utolsó éveit leszámítva pl. az osztályozástól is.

A Waldorf-pedagógiai legfontosabb pedagógiai eszköze a gyermek valódi lényének megismerésére irányuló szeretet. A Waldorf-tanítók olyan szellemi partnerként kezelik a gyermeket, akiktől ők maguk is tanulni szeretnének. Olyan érzülettel közelítenek a gyermek felé, amely mögött a következő gondolat bujkál: „Ki vagy Te? Szeretnélek megismerni, és segíteni Téged az utad megtalálásában.” Ez a fajta gyerekszemlélet teszi aztán a pedagógiát egyúttal individuálissá is.

A Waldorf-pedagógia minden eszközét és módszerét szigorúan alárendeli pedagógiai céljainak és a gyermeki fejlődés törvényszerűségeinek. Mivel a serdülőkorig a gyermeknek követendő emberi tekintélyre van szüksége, ezért létrehozta az osztálytanítóság intézményét. Az osztálytanító elsőtől nyolcadik osztályig kíséri a gyermekeket és a lehető legtöbb tantárgyat tanítja is nekik. Ezzel az általánosan művelt emberfő példáját is szolgáltatja, hiszen a gyerekek megtapasztalhatják, hogy egy átlagos szinten mennyiféle tudás belefér egy emberbe. A felső tagozatban (középiskolai szintén) már a szakmai tekintélyé a főszerep, ekkor minden tárgyat szaktanárok oktatnak.

A tantárgyi struktúra a gyermek akaratát, érzésvilágát és gondolkodását egyaránt fejleszti. Ezért a kézimunka-kézműves, a művészeti és az intellektuális jellegű foglalkozások arányban állnak egymással, s így válik a Waldorf-iskola a kéz, a szív és a fej iskolájává. A tananyag teljesen életkorra szabott, ezért az ismeretátadáson túl szervesen szolgálja a gyermek lelki fejlődését. Az ismeretszerzés elsődleges forrása az első osztálytól kezdve a belső átélésen alapuló, valódi tapasztalatszerzés. Az elsajátítandó ismeretanyag mértékletes mennyisége az elmélyült, minőségi oktatás lehetőségét kínálja, valamint kisiskolás korban megóvja a gyermekeket a túl korai intellektuális túlterheltség veszélyétől.

A közismereti tárgyak oktatása korszakokban (epochákban) történik. Ez azt jelenti, hogy a reggeli oktatás keretében néhány héten keresztül minden nap ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak a gyerekek. Ez szintén az elmélyült, koncentrált tanulást szolgálja.

A pedagógiai program és helyi tanterv – amelynek folyamatos ápolása a Tanári Kollégium feladata – a honlapon elérhető.